Már a péntek este után érlelődött bennem a bejegyzés írás, de a tegnap este olyan csúnyára sikerült ,hogy ebből lett a bejegyzés. Pedig a péntek se volt semmi. Hazafelé a Viktorral felváltva próbáltuk egymást vinni a biciklimen több-kevesebb sikerrel. Ezt látszik igazolni a…

Naaszondja...Ha már egyszer SZMSZ, meg ilyen kemény dolgok, meg szigor, valamint meg is lettem szólítva közvetlenül, akkor kényszerűségből megnyilatkozom.Noha Tömzsi az elején megkérdezte, hogy lesz-e ebből post, és noha azt mondtam hogy nem -ami őt kellőképpen meg is nyugtatta-,…
Bár temérdeknyi más teendője lenne az embernek, mégis munkál benne a látens sznob énje, ami nem teszi lehetővé, hogy megfossza magát a drága borok tömegnyomorban történő fogyasztásától, vagyis az évente megrendezett borfesztiváltól való távolmaradástól. Ennek jegyében…
Szerzőtársaim érzékelhetőleg nem veszik kellő komolysággal a blog írását, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy bár tegnap igencsak autentikusnak nevezhető forrásból, magától vidéki mentől értesültem akutt másnaposságáról, amit minden bizonnyal egy előző esti borfesztes…
Üssünk hát a médián rést, avagy in medias res: hogy, hogy nem, a tegnapi nap folyományaképp most is Szegeden ragadtam. Kihagyva ezáltal egy újabb számvitel kurzust. Többek között ezért is kérem jelen levelem olvasóközönségét, üzemgazdasági számvitel ügyekben ne engem…

Az utolsó szó jogán