Most hogy nem sokallunk (leszámítva néhány MSN-hétfőt) óhatatlanul nagyfater üzemmódba kattanok, és a régi szép időkön merengek.

Van jópár emlék a legendáriumban, most megosztanék egy inkább, és egy kevésbé ízléseset, ám velejéig sokallósakat.

Führcsi és Tyss, valamint jómagam egynehány ével ezelőtt meglátogattuk a tulipánok, és egyéb növények hazáját Hollandiát. Alcsony költségvetés: fapados repjegy fél évvel előre akciósan, konzerv, pálinka, sátor.

Az egyetlen szar dolog ebben az eső, de szerencsére kafa időnk volt, csak egy nap szakadt. Azt a napot a sátorban töltöttük, és mivel Führcsi felsőoktatási tanulmányai kötődnek a férfi nemi szervek melett a növényekhez is, ezért a helyi flóra válogatott példányaival múlattuk az időt. A nap végén Tys megtért a saját sátrába, és mi is elpilledtünk. Amikor reggel kidugtam a buksimat, nem tudtam nem észrevenni, hogy áttotyog egy kacsa előttem, valamint balról beugrál egy üregi nyúl is a képbe. Egy ideig azt hittem, hogy véletlenül valamilyen tiltott tudatmódosító szer hatása alatt vagyok, de erről szó sem volt, egyszerűen itt még az állatok is be vannak lassulva a fűtől (azt ette a nyúl), és nem menekülnek, valamint barátságosak.

Gondoltam meglepem a többieket, és csinálok teát, ami minden ilyen nyaraláson egyszer előfordult, ami nagy szó, mert nem tudok korán kelni. A reggel következő szenzációja Tyss volt, akinek a sátrában az esti felhőszakadás egy privát mini jakuzzit alakított ki, ennek megfelelően nem aludt túl jól, és a lábánál beázott pöttyet a hálójacques. Egy ideig baszogattuk vele, de aztán abbafejeztük, nehogy kiégjen a viccrelénk.

A karma az olyan hogy visszakarmol ugye, ezért meg is vert Führcsivel minket a sors némileg. Az utolsó napot egy másik város, másik kempingjében töltötük a mindentelkellszivnimegkellinni jegyében. Az eredmény bámulatos fiziológia felfedezésekhez vezetett. Példának okáért beállítottam a szabadtéri sugárbanhányás országos távolsági rekordját (hivatalos mérés sajnos nem volt). Történt ugyanis, hogy Tyss valami halaszthatatlan ügyben járt el (pisi,kaki), mi pedig ücsörögtünk a vízparti padon mellettünk libák és kacsák a mólón, amint álomra hajtották fejüket (tényleg hajtották a hónuk alá teszik). Azon morfondíroztunk, hogy a felhőkhöz hasonlóan a túlparti fák árnyai is mondenféle alakokat vesznek fel. Hevesen magyaráztam, hogy de az ott pont olyan, mint egy zsiráf, ami csirkecombbal a szájában rohan, miközben stb,stb... Persze ő nem látta, de aztán nagysokára sikerült neki is dekódolni a vizuális ingert.

A beálló csendben egyre elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy talán kicsit sok volt a vodka. Próbáltam a szokásos autogén tréninget végignyomni, hogy nem kell hányni, meg ha kibírod 1 percig elmúlik, és ihatsz tovább... Ám ekkor éreztem, hogy a szervezetem feladja a nemes küzdelmet, és mivel illetlennek tartottam volna csak úgy bejelentés nélkül telehányni a mikrokörnyezetünket, a következő kijelentést tettem:

"Asszem sokallok!!!"

Majd beindultak a kedves olvasó által is jól ismert, jobb esetben irreverzibilis folymatok (azaz jóesetben nem eszi meg, illetve más úton sem kerül vissza az emberbe ami kijött). Persze Führcsi jól kiröhögöt, én meg szét is csúsztam, elmentem a mosdóba, hogy rakjam már össze magamat.

Miután kisokalltam magam, visszatértem, ahol megtudtam, hogy Tyss az alvó aprójószágot berugdosta a vízbe álmukban. Elképzeltem a jelenetet, ahogy a móló szélén sorjázó madarak hirtelen a vízben találják magukat egy alapocs picsánbillentés után...

A sors azonban mellélőtt és nem Tysson hanem Führcsin állt bosszút, ugyanis ekkorra ő is elfáradt, és visszafelé kezdtünk araszolni a sátrainkhoz, ahol némi izgalom történt. Sajnos félúton ő is alulmaradt a feltörekvő elemekkel(nem, nem piaci elemző) szemben, és telibehányta  néhány német sátrát. Bár ő a mai napig azt állítja, hogy csak mellé rakta a pürét, mi tudjuk amit láttunk.

Ám az igazi fiziológiai meglepetések csak ez után következtek. Jó szokásomhoz híven ráfeküdtem a sátorra, és szétsokalltam magamat, majd a földön is fetrengtem kicsit. Itt kezdtem el nevetve hányni, amit nem igazán tudtam abbahagyni (a nevetést sem). És minden egyes öejjj vezényszónál némi gáznemű melléktermék hagyta el a hátsómat, ami még mulatságosabbá tette a jelenetet. Meg kell valljam nincs is jobb a röhögőgörccsben hányásnál. Mivel nem tudtam felemelni a fejemet (röhögtél már úgy, hogy nem tudtál felkelni a földről?), aminek az eredményét nem kell elmondanom remélem, de nem a legokosabb dolog stabil oldalfekvőben hányni, az ember szemét is csípi például. Szerencsére csak későn kapcsoltak, hogy le kéne fényképezni, így mire a lemerült elemeket melegítéssel életre lehelték, meg úgy egyébként az exponálásig jutottak, addigra nem kis lelki erőről téve tanúbizonyságot, felültem és eltakartam az arcomat a villanás pillanatában a kabátommal (kérem a képet elküldeni ha megvan valakinek). A gép lemerült, úgyhogy megmenekültem. De egy tapasztalattal gazdagabb lettem, soha ne részegedj le jobban mint a barátaid, mert elbánnak veled (vagy legalább is megpróbálják...) Kissé korrigálásra szorult a toálettem, ezért Tyss elkisért a mosdóba némi regenerálódásra (orrpúderezés, fogmosás fürdés).

Ott este egyébként 4-5 olasz srác egy kb. másfél méteres, neonzöld, világító vizipipából harákolta a füstöt, és örültek neki nagyon. Jellemző a helyiség multifunkcionalitására (WC,mosdó,zuhanyzó, szivarterem, sokktalanító és konyha), hogy a városban vásárolt elektromos vízforralóval itt főztük a napi betevő agyrákunkat is (zsacskóskaja).

Miután tiszta és üde lettem, valamint eldöntetett, hogy lefeküdni kéne vala, újabb probléma fetődött fel. Nem voltam benne biztos ugyanis, hogy a rekordomat nem fogom megpróbálni megjavítani, és ezért a sátor tisztaságának biztonságára való tekintettel felvettem a fejjel kifele pozíciót (tudom a sztorit, hogy kiment a sátorból hányni, pedig kinnt volt és behányt, de én bíztam magamban, ezen a téren legalábbis).

Majd miután a friss levegő és az önszuggesszió jótékony hatása megmutatkozott, kijelentettem, hogy mostmár "sátor-széfti" vagyok, és bebújtam a jó meleg hálózsákomba, ami egyébkén most is rajtam van ezen poszt írásakor takaró gyanánt, hogy ne fázzon a lábam.

Jó éjszakát gyerekek!