Egy nedves (már vagy a 8. sörünknél tarthattunk) novemberi napon pattant ki fejemből a zseniális ötlet, hogy mivel volt vagy majd' 5 méteres a belmagasság, és az üres sörösdoboz bizonyítottan képes elbírni a ránehezedő emberi test súlyát, így kézenfekvő lenne az albérletben értéknövelési célzattal egy sörösdoboz-galéria fölépítése, eképp nem hogy levonnák tőlünk a kauciót a későbbiekben hazavágott dolgokért (úgy mint mosdó vagy szobaajtó), hanem esetlegesen még pluszban is kijöhetnénk. Felvetésem meglepő módon termékeny talajra hullott, és megkezdődött a sörösdobozok gyűjtése, ami a későbbiekben odáig eszkalálódott, hogy elkészíthettük a ión, dór és khorintoszi oszlopfők magára oly sokat várató modernkori testvérének, a pipantoszi oszlopfőnek első prototípusát, ami ferde voltának köszönhetően a pipai ferde torony néven is bevonult a köztudatba. Építéséről legyen elég annyi, hogy a háziúr által elővigyázatlanul ott hagyott pillanatragasztók valamint 2 teletubby-szint közelében járó jómunkásember eleinte szorgos -majd mikor már az összes ujjunk összeragadt, kevésbé szorgos, de annál kitartóbb- munkájának gyümölcse volt. (Jótanács: részegen ne játszunk pillanatragasztóval sörtoronyépítőset!) Mi mindenesetre összeragadt ujjakkal is meglehetősen önelégült képet vágva tudtunk pózolni a kamera kedvéért a mesterművünk mellett:

Egy másik ihletett pillanatomban, mikor már egy természeti csapás következtében (amit Zsolt hajtott végre egyik ottjártakor) megsemmisült a torony, viszont elegendő alapanyagunk volt már egy nagyobb projekt kivitelezéséhez, elkészítettem a pipai sörpiramisokat:

A következő tragédia talán a már közelgő futball EB-nek, vagy talán az akkor is éppen rekordokat döntögető véralkoholszintünknek volt betudható, mindenesetre a piramisokra történő célbarúgások eredményeképpen ez a konstrukció sem lehetett hosszú életű:

Ekkor már csak hetek lehettek az albérletünkben, dobozokból meg már vagy 400. Ezidőtáj érkezett Tyson mind gyakoribb hathatós segítsége (l. sörbomás posztok), aki légyegében Gergőt váltotta, aki ekkorra elkurvult, és a karvalytőke markába vetette magát, ergo csak munkaidő után tudott inni (amit azért próbált a lehető legflexibilisebben kezelni).

Nagy vágyunk, nevezetesen az 500. sörösdoboz összegyűjtése azonban még a Tyson-féle outsourcinggal sem valósulhatott meg! Mindhiába váltunk tudatos sörfogyasztókká -azaz mindig tudtuk, ha éppen sört iszunk-, mindhiába volt a nagy elszántság, mindhiába helyeztük tudományos alapokra az ivást (eloszlást és szórásokat számoltunk, hogy mindenféle összefüggéseket megtudjunk a sörfogyasztásunkról, l. grafikonok) az utolsó hetek időhiánya és absztinenciája miatt megrekedtünk: 427 üres sörösdoboz társaságában, de mégis magányosan ott álltunk egy álomtól megfosztva, magunkba roskadva, búslakodva! Ekkor jutottunk arra az elhatározásra, hogy nem adjuk ilyen olcsón magunkat, ha kell egészen hazáig visszük a dobozokat, és ott folytatjuk a gyűjtést!

A Vásárcsarnok környéki familiárisan hiperpigmentált egyénekre szerintem a szívbajt hoztuk kiköltözésünkkor, hogy lemaradtak egy jó kis környékbeli lomtalanítsáról, ad abszurdum egy hamarosan megjelenő konkurens klán előszelei lennénk. Félelmük alaptalan volt, mi csak a hosszas munkával összegyűjtögetett szemeteinkhez, takaróinkhoz, miegyebeinkhez ragaszkodtunk, amiből azonban annyi volt, hogy azok már nem fértek el a kocsiban. Már úgy volt, hogy néhány haszontalan kacatot, úgy mint laptop, ruhák vagy az általam a lakóközösség (azon belüli is főképp Sajti) számára vásárolt bilit otthagyunk, de a sörödobozok, na azok maradnak! Végül, bizonyságot téve arról, hogy mégiscsak találékony TTK-sok lennénk, sikerült minden cuccunkat besuvasztanunk a kocsiba, a ládapakolási-feladat mellé egy újabbat, a sörösdobozpakolási feladatot szolgáltatva ezáltal a számítástudománynak (vö. Harangozó Teréz-probléma). Ha van látvány amit 4 teli szemeteszsáknyi sörösdobozzal a hátsó ülésen utazó egyén még überelni tud, az egy 4 teli szemeteszsáknyi sörösdobozzal a hátsó ülésen furulyázva utazó egyén tud lenni; a járműben ez a megtiszteltető szerep éppen rám hárult, mivel egyedül én tudtam olyan módon megszólaltatni a hangszert, hogy az legalább némi kis élvezeti értékkel szolgáljon, amire Gergőnek óriási szüksége volt, ugyanis annyira másnapos és fáradt volt, hogy saját bevallása szerint muzsikám nélkül eladludt volna a volánnál (mikor erre Félegyháza környékén tényleg sor is került volna, inkább helyet cseréltünk a volánnál). Nem mondanám, hogy komfortos lett volna ilyen körülmények között utazni, de egy esetleges rendőri igazoltatás még kellemetlenebbé tehette volna a hazautat: a hátsó ülésen lévő uszkve 400 doboz sör mellett furulyázó ember látványa feltethetőleg sok-sok adekvált kérdés megfogalmazását indukálta vola a szervekben, úgy mint "fogyaszottak-e alkoholt, vagy ha nem akkor mégis mit szedtek be?".

 

A sikeres hazaszállítás után az én felelősségteljes tisztem lett a dobozok eltárolása, amit jobb lehetőség nem lévén a félig-meddig üresen álló albérletemben oldottam meg. Itthon már alábbhagyott a nagy lelkesedés, és már csak újabb 17 dobozzal sikerült kiegészíteni a gyűjteményt napjainkig, azonban ez az időszaki kiállítás is nemrégiben megszűnni kényszerült.

Még kidobásuk előtt utoljára megemeltem a gondos precízséggel elraktárolt dobozokat, amivel még az is meglehet, hogy rekordot állítottam föl, mert én még nem hallottam senkiről, aki egy időben 444 sörösdobozt tartott volna a kezében. Óriási érzés, ahogy mindeközben sörcsakránk pozitív energiákkal telik meg, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Ezzel szemben 444 sörösdoboz egyenként történő összepréselését, annak szavatolására, hogy biztos elférjenek a konténerbe már annál kevésbé tudom ajánlani: ahogy az várható volt a sörösdoboz-összeroppantó izmom olyan cudar állapotba került, hogy még az üvegkorsót is alig bírtam a számhoz emelni a fárasztó munka végeztével. Még szerencse, hogy a SZIN-en műanyagpohárban árusították a nedűt, így azt már némileg könnyebben tudtam fogyasztani. Nem csak ez volt a SZIN egyedüli erénye, egész Hegyalja-hangulatom támadt már a végére: volt Bëlga, Kispál (koncert téren nem is emlékszem onnan sokkal többre), még T.-vel is találkoztam, egyedül Führcsi hiányzott mellőlem a Hegyalja érzés teljessé tételéhez, bár hogy egy kis lírai önvallomással tegyem színesebbé a bejegyzést ez az érzés egyáltalán nem csupán SZIN-specifikus.

 

Ma még vár rám a meglepetés búcsúbulim, amit ugyan én szerveztem, meglepetés jellege mégsem abból adódik, hogy személyiségzavarban szenvednék, és csak Charmo tud róla, de Pál meg a többi énem már nem, hanem sokkal inkább abból, hogy a néhány szokásos fix emberen túl nem tudom kik fognak végül eljönni a meghívottakból. Ha ma véletlen nem is lenne semmi extra, amit le tudnék írni, a brnoi túra biztos tartogatni fog eseményeket.

 

Addig is maradok tisztelettel, és ajánlom magamat,

Prof. El Charmo

 

A beígért grafikonok végül: