Nos, engedjétek meg, hogy megosszak veletek ebben a nagy melegben egy hideg februári történetet. Régi álmunk vált valóra amikor Hankóföld szegedi kirendeltségén egy amolyan "sznob házibuliba" voltunk hivatalosak Vidékivel. Charmo mester is akkortájt érkezett meg hosszú kiküldetéséből és mint tudjuk nélküle nem lehet igazi sznob bulit rendezni, hiszen a sütögető bohócot az ágyúgolyó ember mégse pótolhatja maradéktalanul, így természetesen őt is meghívtuk. Vidéki a régi szép idők emlékére még egy üveg white rummal is készült, de végül a kaotikus buszmenetrendnek és a szakadó hónak hála nem sikerült szeretett városunkba eljusson. Így magunkra maradtunk jónéhány orvostanhallgatóval meg még pár nem kevésbé erőteljes öntudattal rendelkező partyarccal.

Az este folyamán sok említésre méltó nem is történt, talán azt leszámítva h Vidéki kedvese kellőképpen berúgott és mindenféle hülyeséggel fárasztott. A hangulat egész házibulis volt, jól megsuvadtuk úgy ahogy kell. Közben kint tombolt a tél, szakadt a hó meg minden. Miután kezdtem elpilledni és már nem csak a hó szállingózott hanem a népek is hazafele, úgy gondoltam lemegyek én is levegőzni egyet. Egy kisebb csoport társaságában útnak is indultam, de mivel kellőképpen türelmetlen ember vagyok ezért nem vártam meg a liftet, inkább gyalog indultam el a lépcsőházban. Nos, ez volt az amit nem kellett volna! Kellően megzuhanva, "boldogan" lépcsőztem lefelé amikor egyik-pillanatról a másikra kicsúszott alólam a talaj. Még megkapaszkodtam a korlátba, jól meg is rándult a hátam, a fejem pedig egy tócsában landolt. Első gondolatom az volt, hogy minek iszik aki nem bírja, jó nagy fasz vagyok, h már egy lépcsőn sem tudok lemenni. Ez a véleményem rögvest megváltozott amint kellemes hányásszag csapta meg orrom, s röviddel ezután konstatáltam, hogy egy jó adag hányáson sikerült megcsússzak és a fél pofám valakinek a hányásában fekszik... Hányóreflexek azonnal beindultak, ekkor már kétségbesetten próbáltam kiszabadulni a lépcsőház fogságából. Közben elhúzott a liftis, tehát hamarabb leértem volna vele... Sajnos nem bírtam ki, és kellőképpen összehánytam a lépcsőház többi részét is. Amint a szabadba értem, ismét kiadtam a gyomrom maradék tartalmát, majd kétségbeesetten próbáltam az arcomat megtisztítani friss hó segítségével. Ekkor éreztem, hogy számomra ez buli ersőt le van lőve. A többiek az egészből csak annyit vettek észre, hogy a fürdőszobában mosom a fejem és 3 emeletnyi lépcsőház úszik a hányásban. Azért arra még figyeltem, h hazafelé puloveremet kifordítsam (mivel kellőképpen megfürödtem az idegen hányásban), hogy legalább a kabátomat ne basszam össze. Felejthetetlen egy buli volt...

Másnap persze érkezett a telefon, hogy jó nagy tré vagyok, aztán mikor elmeséltem a történetet csak sírva nevettek. Legalább takarítanom nem kellett...