A dán nyelv összehasonlító szociolingviszikai elemzése indoeurópai - különös tekintettel egyéb germán - nyelvekkel. Dialektikus materializmus hatásai a dán hétköznapokra, Søren Kierkegaard munkásságának enciklopédikus elemzése, és sok-sok érdekesség...

...dologok, amelyekkel ez úttal nem foglalkozunk (de akit ezek érdekelnének, látogassanak vissza minél gyakrabban, hátha egyszer ilyenekről is szó fog esni). Ellenben most már nyugodtan beszélhetünk a hüvelygombáról dániai kalandjainkról. Vidéki men közelgő mai születésnapja alkalmából billentyűt ragadtam hát, és véletlen sem marasztalom el őt a blog hanyagolásáért, mert az ugye milyen is lenne már pont az ember születésnapján? Ehelyett inkább egy bejegyzéssel próbálok kedveskedni neki!

Már a Dániába vezető utam is meglehetős kalandok közepette sikerült csak, de mivel gondolnom kell a blog.hu véges tárhelykapacitásaira is, nem áll módomban teljes részleteiben bemutatni kálváriámat, csupán annyit árulok el belőle, hogy a buszom lekéséséből adódóan Granadában például miattam nyitották újra a check-in-t a reptéren, illetve, hogy az indulásom után az első 500 méteren széthulló bőröndöm összeszedése közben leltem rá a mellékelt  képen (a bőröndöm egy megmihálylott tartozékának társaságában) látható, Röfi névre hallgató táltos paripára, akiről a későbbiekben további kendőzetlen képek látnak majd napvilágot (ami jujj, de izgi, mert lehet majd jól visszalátogatni).

A vásott szemű állatrendszertan-guruk, mint amilyen borsodi illetőségű kollégánk is mostanra ha sikerült a vizsgája, némi ellentmondást vélhetnek felfedezni a névadás, valamint a jószág (szűkebb értelemben véve ló) fenotípusa között.
Mindez persze csak látszólagos, a névválasztás valójában teljesen logikus alapokon nyugszik: a busztársaság (Alsa) által okozott kellemetlenségek kapcsán irányukban érzett mérhetetlen ellenszenvem miatt a vasúttársaság (Renfe) után csak Renfinek becéztem eleinte a pacit, de mivel annak semmi értelme, így esett, hogy végül a Röfi néven lett részese a keresztségnek.

Kellemetlen intermezzók után ugyan, de csak eljutottam Barcelonáig, ahonnan már egyenes út vezetett Dánia székes fővárosába. A transzferbuszon a sok dán között kellemes érzéssel töltött el, hogy végre úgy nem értem a körülöttem lévők beszédét, hogy azt nekem egyébként sem kellene. Fölszállás előtt pilótánk hangja némi aggodalomra adott okot, mert pont olyan artikulálatlanul és akadozva beszélt a mikrofonba, mint aki be van baszva. Szerencsére, Koppenhágába érve kijózanodhatott valamelyest, mivel akkorra legalább anyanyelvén nem okozott számára gondot a mondatszerkesztés. Lehet indulás előtt nem volt szíve visszautasítani egy meghívást a bárban, mert a fölszállás amúgy sem egy nagy ügy, leszállásig meg úgyis kimegy egy kevéske cserkó (ráadásul a biztonság kedvéért még egy kis késéssel is indultunk, több időt hagyva ezáltal számára a józanodásra).
Vagyis ha feltételezéseim nem csalnak, a szeles Koppenhágában való ittas leszállással hasonló hőstettet vitt véghez pilótánk, mint a gépét a Hudson folyóra letevő kollégája, csak ennek nem kerítettek akkora feneket.

Vidéki men, és Tyss ekkor már dán zászlóval a kezükben vártak a reptéren, aminek majdnem annyira örültem, mintha sört szorongattak volna éppen (kész szerencse, hogy mindenre gondoltam, így nem maradtunk szomjan a hazaút alatt sem.) Vendéglátóim olyan szerencsés helyzetben voltak, hogy az odautam itt elhallgatott részleteibe is betekintést nyerhettek, ami hatására Valbyba érkeztünkig ki is találtuk a reality tv-k állóvizét fölkavaró Sármó Show-t: nézettsége valószínű a blog olvasottságával vetekedne, vagyis akkor lenne pozitív tartományban mérhető, ha venném a fáradtságot, hogy megnézzek belőle egy epizódot. De ez így is van rendjén.

Az este további részében elkezdtünk fogyasztani vedelni: megittunk egy üveg általunk Tzatziki álnevet kapó, szerfelett finom spanyol konyakot, majd miután Tyss kidőlt, szintén rettentően ízletes ánizsos pálinkával kísértünk le egy kevéske Absolut vodkát, amit mi gondolom ugyanúgy módfelett finomnak találhattunk (mivel egyike azon kevés vodkának, amit még mindig gabonából készítenek), bár erre már nem hogy módfelett, sokkal inkább egyáltalán nem emlékszem. Ennek megfelelően első nap mindenki be is aludt (sorrendben: Tyss, én), vagy behányt (vidéki men, Tyss).
Az este vitathatatlan papírkutyája tehát Tyss volt, aki teljesítményével mindkét listára föliratkozott. Egyikőnknek azonban a másnap(ok) további kellemetlenségeket is tartogattak.

Miután a helyieket annyira hidegen hagyta érkezésem, hogy egy drótszamarat sem hagytak lezáratlanul, így sajnos nem sikerült a városnézéshez elengedhetetlen biciklihez jussak. Jobb lehetőség híján tömegközlekedtünk hát, de végül így is sikerült bejárnunk a várost. Megfordultunk Christiániában, ahol bepillantást nyerhettünk a dán programozók sanyarú, megvetett sorsába, és magunk is tanúi lehettünk, ahogy az illegalitásba kényszerült, hasítótáblázatokra (v.ö. hash map) specializálódott, szebb napokat is megért programozók korrepetálást kínálnak egy-egy, a járókelőknek odavetett "hash?" kérdés formájában. Vidéki men szervezetén egyre jobban kezdtek úrrá lenni az előző este elfogyasztott finomságok utóhatásai, méghozzá a kellemetlenebbik fajtából. Rosszulléte már-már hegyaljás állapotát idézte.

Éppen ezért hazaérve, Tyss első esti papírkutyaságát jelentős mértékben kompenzálni tudta azzal, hogy vidéki men rosszulléte miatt vacsorát készített, amivel kétségtelen, hogy a kulináris humor úttörőjévé és kitűnő művelőjévé vált egyszersmind. Egyes humoristák összetennék a kezüket, hogy olyan produkcióval álljanak elő, mint azt ő tette a konyhában. Az összes fogás közül a tészta lett a legegzotikusabb, amely ezért egy külön bekezdést is megérdemel.

A némileg a gázon felejtett tészta egy része feltehetőleg szublimált, más részükből tésztapüré elnevezésű massza keletkezett, némelyekből aranyos kis tésztanudlik alakultak ki, a tészta identitásuk mellett legtovább kiállni próbáló egyedek pedig egymással összeragadva vaskosabb tésztatelepeket hoztak létre, így mindenki megtalálhatta a számára szimpatikus szénhidrátformátumot, Tyss pedig megalkotta az univerzális köretet, ami egy meglehetősen innovatív fogalom a gasztronómia területén. Akik képesek a tésztafogyasztást egy metaszinten kezelni, és szakítani tudnak a tésztával szemben támasztott hagyományos és szigorú kikötéseikkel, biztos hozzám hasonlóan nagyra tartanák ezt a fogást! Az igazi gourmandok azt is megvárhatják, hogy a fenti dolog kihűljön, akkor még kitűnő esztétikai élményt is tud nyújtani ez a finomság.

Mikor vidéki rosszulléte kezdett elviselhetetlen méreteket ölteni (ráadásul úgy, hogy a tésztából még csak nem is evett) úgy határoztunk, hogy hajnal 2 körül fölkeressük a legközelebbi ügyeletet. Az orvos megnyugtatott minket, és biztosított vidéki men felépüléséről. 4 óra után így már el is indulhattunk vissza a metsző hidegben. Utunkat egy kamikaze-biciklis szakította meg, aki lendületből vetődve igyekezte lebontani az útpadkát, ami azonban keményebbnek bizonyult nála. A továbbiakban csupán zavaró tényezőként lifegő metszőfogdarabjától minden további nélkül, egy elegáns mozdulattal megszabaduló dánnak mentőt hívtunk, és titkon reméltük, hogy az esés után képes lesz annyira felmérni helyzetét, hogy rájöjjön, a nála lévő Mc Bignek nem sok hasznát fogja venni törött állkapcsával, valamint néhány fogától megszabadulva. Sajnos nem látta ilyen tisztán a szituációt, és magával vitte a kaját,  pedig abban bíztunk, esetleg ránktestálja majd. Turmixolva talán sikerült mondjuk elfogyasztania szendvicsét (illetve, ha egy kis tejjel fölturbózta, úgy még akár igazán autentikus big-mc shake formájában is magához vehette).
Az általam még a rendelőbe menet észlelt magyar felségjelzésű Volkswagen (Ford?, erről hosszas viták alakultak ki) típusú személyautón mindenképp úgy éreztük, hagynunk kell  valami nyomot, hogy tulajdonosa számára is jelezzük, tudjuk ám, hogy ott van! A kocsi motorháztetejébe kromofággal belemart "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" feliratot elmulasztottuk elkészíteni (talán csak a kezünk ügyében lévő kromofág hiányában), ellenben egy nálam lévő spanyol blokk segítségével egy kis gerillamarketinget hajtottunk végre blogunknak.

Utolsó teljes napomon vidéki ment mielőbbi rekuperációjában bízva hátrahagytuk, biciklijét fölhasználva pedig Tyssal nyakunkba vettük a várost: elvitt a melegek sétányára, világnézetem azonban nem mozdult el a substandard irányába, még úgy sem, hogy ott nem kisebb férfiidollt pillantottunk meg, mint David Hasselhoffot! Igaz csak egy fénykép formájában, Kit egy kevésbé kifinomult kelet-európai változatára fölapplikálva.

Elérkezett a visszautazás ideje, csakhogy a 8-900 forintos kávék és a Tysséknak nyújtott gyorssegély anyagilag annyira ellehetetlenítettek, hogy Spanyolországba érve még az alkudozás árán kicsikart kedvezményes szállásdíjamra is alig futotta Granadában, nemhogy az előzetesen betervezett városnézésre, és hosszasabb maradásra.
Délelőtt ezért egyből el is indultam helyette a pályaudvarra, amiről mondjuk nem tudtam merre volt, de mivel estére szólt csak a jegyem, így egy kiadós eltévedés is belefért volna még az időmbe. Ettől függetlenül egyből a jó irányba indultam, és mindenféle kerülő nélkül jutottam el a célomig. 1,5 órás sétám alatt tettem azt a megfigyelést is, hogy amennyiben a város többi része is olyan szép, mint a gyorsforgalmi útja, akkor egy igazán remek kis városban hajtottam álomra előző este fejemet.
Egy logisztikai csodával is szembefutottam gyalogtúrám alatt, mikor is észrevettem, hogy a granadai sörgyár az egyetem tőszomszédságában van, amiről mondanom sem kell, hogy egy kitűnő elékpzelés, hiszen az egyetemisták egyből meg is tudják inni a megtermelt maláta-és komlószármazékokat. (Elképzelhetőnek tartom, hogy a Kőbányai Sörgyár is egy hasonló szimbiózis gyümölcse, és a szebb napokat is megért Kőbányai Tudományegyetem egy kiszolgálóegysége volt...)
Az esti jegyemet sikerült a pénztárban egy 1,5 perccel később induló járatra szólóra becseréljem, amely végül a menetrendhez képest 2 perc késéssel indult, éppen annyival később, mint amennyivel Dániába menet lekéstem a buszomat.:)

Vidéki mennek boldog születésnapot kívánva maradok tisztelettel:
El Charmo