MÉG MINDIG tessék szavazni a Böllérarc2008 első fordulójának jelöltjeire itt a jobb oldalon!

Kedves és kedvetlen olvasók!

Szakítok új hagyományunkkal, és írok kicsit a sokallásról is nektek, mert ilyen is történik néhanapján velünk.

Szerdánként D. a Studenterhusetbe jár, ahol ilyenkor International Day van, olcsóbb a sör a diákoknak, meg ilyenek. Kedden buzinap gay nap van, félek is hogy egyszer elnézem a naptárat.

D. afeletti aggodalmában hogy a kb. két deci pálinkája a december végi hazaindulása előtt nem fogy el, bemelegítésre hívott kicsiny hét négyzetméteres otthonába. Vettem is nagy bőszen dobozos Fakta sört kísérőnek. Ez ugyan drágább mint az üveges, de legalább félliteres, és nem kell cipelni annyi felesleges súlyt.

A felírt telefonszámot persze itthonhagytam, így csak a jósorson múllott, hogy be tudtam menni az udvarba, és nem fagytam oda egy spontán utcai performansz keretében. Végülis bejutottam, a hosszú bicikliutat is túléltem, jöjjön a jutalom!

Két féle pálinka volt, de ezt csak az után tudtam meg, hogy jócskán fogyasztottunk a félliteres kólasüvegben megbúvó ipari rettenetből házi különlegességből. Meg is állapodtunk benne, hogy ez biza maszív technokolszag, de hálistennek nem ragadtam oda sehová. A másik alternatíva a fütyülős volt. Mivel D.-nek nincs felespohara, fülesbögréből fogyasztottunk, az utolső lötty meg is szaladt egy kicsit (vagy egy deci), de leküzdöttem. Ezt a kört differenciáltan ittuk, mert ő már maradt a Fülyülősnél, én pedig hazafias kötelességemnek tartottam (jó vendég akartam lenni), hogy a házit pusztítsam, ha már egyszer el kell fogyjon. Miután ezzel végeztünk elindultunk befelé. Kisebb megszakításokkal (hídalattpisilés) tarkítva.

Bennt tömeg, kinnt tömeg. Mi végig kinnt maradtunk, az idő jó volt a társaság remek, a környéken lakók gondolom immunisak már. Aztán egyszer csak rámszóltak angolul, hogy honnan szalajtottak, és kiderült a hölgy aki kérdezte is ungáris. Lebuktatott az egyedi magyar akcentus. A vele lévő lányt, aki igazából a németek miatt jött oda, ez nem villanyozta fel, el is pályázott, de amilyen fintorgó undok feje volt, nem is hiányzott. Megpróbált levenni minket egy dán fiatalember cigivel, de ez nehézkes volt, mert nekünk nem volt, a magyar lány (nem emlékszem a nevére...) meg sodortat szívott. Azért összeeszkábált egyet megának a dán csávó, és hálából meginvitált minket a lakására ami egy köpésre volt csak (reméltem nem kell lepippantanunk a kávéért, vagy ha igen megelégszik a kishölgy szolgáltatásaival). Én ekkor már igen nagyon meg voltam zuhanva, és a kávé mint hívószó hatott. Kiderült hogy az arc (is) couchsurfer azonkívül zenész. D. nem jött, mert ő be akart menni a dizsibe, én nemannyira. A lakás tényleg a sarkon volt, egy nagyon régi épületben. Bennt elég nagy kupi volt, és a vécéfelé menet egy szennyeshalmon, és két matracon (gondolom az a vendégágy) kellett átvágni. Azt nem tudom ittam-e kávét, mert finoman szólva megsuvadtam, és egy mondat közepén elvágódtam egy pillanatnyi áramszünet következtében. Estemben eszméltem csak, és a kezemmel hárítva okosan a dohányzóasztalra zuhantam, persze a kezemmel söpörtem le mindent ami a kezem ügyébe került, mint egy hóeke.

Ezután a felejthetetln magánszám után megköszöntem a szives vendéglátást és elpáyláztam. A lépcsőházban a kijárat nem nyílt, és igen erős anyagból készült, mert betörnöm sem sikerült. De nem is baj, mert kiderült hogy az nem ki, hanem bejárata valaminek, így lejjebb mentem egy félemeletet, és sikeresen kijutottam az épületből.

Éppen jókor mert zárták a bazárt a studenterhusetben. Még pont elcsíptem D.-t. Elmentünk egy kocsmához, ami televolt, így az előtt is csak álltunk. De itt megtudtam, hogy az olaszok (legalábbis a színen levő olaszok) nem tejszínnel készítik a carbonarat hanem tojással (ez a nemmindegy, mi?).

Van itt egy olyan dolog is, hogy ha valahol munkálkodnak a jómunkásemberek a belvárosban, akkor lefóliáznak mindent, meg építenek ilyen kis árkádot fából, valamint elhelyeznek egy (vagy több) konténert is tárolási célzattal. Ez remek dolog, mert lehet mögötte pisilni. Biztos a trógerek is örülnek az illatos, egészséges munkakörnyezetnek. Ki is használtam ezen lehetőséget, mert a bár tömve volt, bejutni is lehetetlen ilenkor, nem hogy wcre menni. Mire visszaértem a túrámból (mert a konténer a sarkon túl volt), már sajnos megszűnt a parádé, de előtte 2-3 francia illetőségű gyökér az autók tetején ugrált ahogy D. elmondta. Ezek után ő hamar elpályázott, én még eszmétcseréltem gasztronómiailag az olasz srácokkal, aztán én is hazaindultam.

Útközben találkoztam egy kissé dezorientál biciklis hölggyel, aki Amagerbe tartott, pedig nem úgy nézett ki (gyk. ellenkező irányba ment), mivel én sem tudtam pontosan merre kéne hazamennem, viszont Amager felé királyul vágtam az utat, elkisértem egy darabon, és megtudhattam, hogy Ronald bohóc és a cukros popkorn hazájából érkezett. Ki is fejtettem neki, hogy  hogy lehet ilyen szar helyen mint az USA élni, de látszólag egyetértett.

Hazafelé hosszú, és kietlen útszakaszok váltották egymást, és sikerült is háromszor vagy négyszer elaludnom kerékpározás közben, amire még nem volt példa eddigi életem során. Vicces arra kelni, hogy esel el, mert megpadkáztad a bicajt. De nem történt semmi, mindig sikerült időben pályakorrekciót végrehajtanom. Néha az út közepéig is sikerült a pálya korrigálása (ami kb 3 sávnyi), de hazaértem sikeresen, és mély álomba zuhantam.

Sokalljon Ön is, ossza meg tapasztalatait. Szekesztőségünk levélcíme ezerkettőszáztizenkettőbudapest sokallok (kukasz) gmail.com