Mivel a megfelelő sokalló-társaság hiányában mostanában legtöbbször csak szimplán fogyatékosra iszom magamat, és hazateleportálok a bulikból, azokról az estékről nincs különösebben mit írni. Ezért is következik most egy némileg rendhagyó bejegyzés, ami a spanyol kiskereskedelem bugyraiba enged betekintést. Ha úgy tetszik egy kis közszolgálati jelleggel: mikre figyeljünk, és mikre számíthatunk ha történetesen Spanyolországban járunk. A blog szellemiségétől elsőre talán szokatlannak tűnő témaválasztást némileg legitimizálhatja, hogy boltban jártamkor legtöbbször veszek sört, és a sorban mindig a baszásra gondolok (neeem, nem kutyával, engem kizárólag a leguánok nők érdekelnek). Így ha szorosan nem is, de legalább szőrmentén igenis tematikánkba illő dolgokról esik majd szó.
Az első epizódban a baltaarcú spanyol fogyasztóknak állítunk emléket.

A baltaarc szabályoz

Néhány hete esett, hogy mit sem sejtve beugrottam néhány sörért egy utamba tévedő áruházba. Egész sokáig úgy nézett ki ez is csak egy lesz a sok közül, amire másnap talán már nem is fogok emlékezni, de a sors máshogy rendelte.
Föltorlódtunk ugyanis az egyetlen működő pénztárnál, ami hatására nyitottak egy újat. Mindenki át is tódult oda, kivéve engem, aki így második lettem a soromban. Azonban nem sokáig, ugyanis a nemrég még előttem álló, a böllér-és baltaarcúság egy expresszionista lázálomba illő keverékével megáldott megvert hölgy és csemetéje elégedetlennek bizonyultak az új sorban elért pozíciójukkal, ezért egy "Az előbb mi itt álltunk!" felkiáltással jelezték, hogy szívesen visszaállnának elém. Szándékukat azzal nyomatékosították, hogy meg sem várták mi a véleményem erről a manőverről, már ott is termettek előttem.
A magyar-spanyol barátságot fönntartandó, és mivel csak két dolog volt a nő kosarában, ezért nem hívtam föl a figyelmét az iménti belépője két kulcsmozzanatára, mely szerint nem véletlenül használta ő azt az "előbb"-öt, és a múlt idő alkalmazása is egy nagyon találó húzás volt a részéről. Ha ezt megtettem volna egy nétív szpíkerrel, az különben is valami olyan bizarr dolog lett volna, mintha Furi Geller adna nyelvművelési tanácsokat Grétsy Lászlónak; különös tekintettel a működik ige helyes ragozását illetően.
Az eset kapcsán különben egész otthon éreztem magam, hiszen utoljára a pesti Vásárcsarnokban ért ilyen jellegű atrocitás a kerekes szatyrukkal utat törve visszakéredzkedő nyugdíjasokkal szemben. Azzal a különbséggel, hogy azok még anyáztak is mellé. Hiába, más kultúrkör, más szokások!
Tanulság: a spanyolok is tudnak türhő paraszt módján viselkedni.
A történet végére azért a nő még elnyerte méltó büntetését, mert az előtte álló fizetéskor elkezdett szerencsétlenkedni, így én ezt még idejében észlelve át tudtam slisszanni az idő közben megüresedő másik sorba. Tehát méltóságomat visszanyerve hagyhattam el az üzletet. És ami a legfontosabb: 2 liter sör társaságában.

Visszajáró - Visszajár? Ó!

Ahogy az az alcímből kitűnik, nem férhet hozzá kétség: sikerült megfejtsem a visszajáró szavunk etimológiáját. Eredete azokra az időkre vezethető vissza mikor a felháborodott vásárló fölhívta az eladó figyelmét, hogy "Visszajár!", mire az kurvára naivan visszakérdez, hogy "Visszajáár? Ó[, igazán sajnálom!]" (a szögletes zárójelben lévő részek azonban feltehetőleg a XVI. század folyamán, török hatásra lekoptak).
Két nappal ezelőtt két alkalommal is részese lehettem az effajta naiv rácsodálkozásnak. Az első körben még csak 25 cent forgott kockán, amit a boltos bevallása szerint azért nem adott vissza, mert sokáig számolgattam az aprókat, és úgy volt vele, hogy akkor már biztos pontos összeggel is fizetek, úgyhogy ő meg sem nézte mennyit adtam. Mentségére szóljon, hogy rengetegen voltunk, aminek betudható sietsége és az abból fakadó figyelmetlensége is.
Néhány órára rá a hipermarketben kiválasztva azt a sort, ahol a legbögyösebb a pénztárosnő legrövidebb a sor, épp betoppant a pénztárosnő egy barátnője, és ahogy annak lennie is kell elkezdtek trécselni egy jóízűt. A pofázás mellett azt még elő bírta hívni csöppnyi agyából, hogy mi következik az után, hogy elfogytak a futószalagról a dolgok, arra viszont már nem emlékezett, hogy a fizetést követően vissza is kéne adnia 14,5 eurot.
Tipp: A történtek alapján arra jutottam, megérne egy próbát bemenni egy Mercedes szalonba -persze olyankor, mikor ott is ugyanúgy kígyózik a sor, mint a vegyesboltban, és az eladók mellékesen baráti beszélgetéseikbe feledkeznek bele-, hogy mikor sorra kerülök, a pénzem hosszas számolgatása után lebasszak az asztalra 8 euro 79 centet, és azt mondjam, hogy akkor vinném a péniszpótló CLS-emet (amely típushoz a nyár óta úgyis igencsak érzékeny szálak kötnek). Ki tudja, lehet működik a dolog a másik irányba is, és ekkor se számolnák meg, hogy mennyi pénzt is adtam?

Ha netán komoly érdeklődés mutatkozna a hasonló fogyasztóvédő tanácsok iránt, a későbbiekben lehet folytatása ennek a bejegyzésnek. Én addig is maradok tisztelettel, és ajánlom magamat:
El Charmo