Minden valamire való amerikás sorozat életében eljön egy jubileumi rész amikor is a korábbi részek sava-borsa révén némi múltidézésbe csöppenhetünk. A nyárnak egy zivatarosabb szakaszán amikor nem állt módomban alkohol-ősanyánk édes, másnapra megkeseredő csecsén csüggenem, múltidézésbe kezdtem én is, feledtetvén a bút mely bennem fogant hiánya okán. Egyetemi pályám hübrisze (köszönet E.C.) különösmód egybe esik El Charmoékkal való megismerkedésem idejével...
A helyszín a festői Görögország, az Olympos lábánál fekvő békés kemping, ami rögtönzött tesztelésünk alapján éppúgy alkalmas leittasodásra, mint bármely más tája e bolygónak. Ha történetesen aznap este inkább strandröplabdázáshoz, úszáshoz, netán korai alváshoz lett volna kedvem italozás helyett, most komoly bajban lenne az egyetem ösztöndíj alapja ugyanis szárnyaló kutató-karrierem nem győznék anyagilag támogatni. Így is történhetett volna...
Első emlékem, hogy a csiklandozó napsugár nem lévén tekintettel amúgyis nagyfokú dehidratáltságomra, tovább mélyítette nyelvemen a barázdákat, miközben olyan UV-B sugárzás ért, amit már a rajtam mászkáló ízeltlábúak is csak kitinpáncéljük menedékében voltak képesek elviselni. Tartalék erőforrásaimat mozgósítva kinyitottam szememet, s ekkor már láttam hogy nem kerültem ágyba előző este. A fejem felé tornyosuló fák konokul hallgattak, pedig ők talán el tudták volna mesélni, milyen megfontolásból választottam éjszakai nyughelyemül El Charmóék sátrának közvetlen előterét. Ekkor azonban én még csak egy sátrat láttam, pedig ha meglátom a benne rejlő jövőképet talán még megmenekülhettem volna. Felszerelésemet átkutatva megnyugodtam, hogy a legfontosabbak nem hagytak el előző este, ám a bobijujingos autósnapszemüvegem bal lencséje nem volt a szokott helyén, hát aggódni kezdtem. Aggodalmam E.C. csillapította amikor visszaszolgáltatta azt, igaz ehhez meg kellett várnom a nyaralás végét.
Én meglehetősen viharverten ültem töredezett emlékfoszlányaim és szemüvegem darabkái között, amikor Charmo és alkalmi ivópartnerünk D.Balázs mászott elő kissé kócosan hálószobám hátteréből, sátrukból. Charmon már akkor látszott a mediterrán vér de én csalhatatlan érzékeimmel megéreztem rajtuk a vámmentes bolt legolcsóbb- kizárólag magyaroknak félretett - vodkájának illatát, s így kétségtelenné vált: honfitársaim; akik az előző este lelkes mesélésébe kezdtek. Minthogy a puzzle darabkák sehogyse akartak összeállni, valamint rajtuk kevésbé látszódtak az előző este nyomai, gyanút fogtam, hogy csak divat piásokkal hozott össze a sors. (azóta kiderült hogy rendkívüli edzettségüknek és talán a sátorban alvásnak volt köszönhető reggeli fittneszük)
Ezeket az általuk nem is sejtett gyanúkat már aznap este aláásták, amidőn is Charmo többek közt Ouzoval öblítette át a gyomrát rekordsebesség alatt, bizonyítva ezáltal azt is hogy gerincvelejének lágyi szakaszán található hányó központja kifogastalanul működik. Hisz meg kell ismerni a másikat egy ilyen hosszú barátság indulásakor...
Történt pedig egy másik alkalommal hogy Charmoval a környék összes valamire való kocsmáját végig látogattuk (értsd: mindet) és közben arra jutottunk hogy a folytonos ivás egyhangúságát megtörendő ezúttal enni is fogunk. Erre legalkalmasabbnak a Tündérkonyha ígérkezett. Charmót hiába edzették Clint Eastwooddá az évek azt az örök szabályt nem sikerült még elsajátítania, hogy menzákon nem az étlapról rendelünk, mert így könnyen meglepetés érheti az embert, hanem az üvegfal mögött legjobban kinéző ételből kérünk. Így fordulhatott elő, hogy diétájára való tekintettel joghurtban sült hússzeletet választott, aminek az árában benne volt legalább 3db félliteres FrüchteGut, de hát gondolta ennyit megérdemel. A kiszolgáló személyzet azonban csak részben osztotta ezen álláspontot, így a köretként választott 1kg-nyi rizskupac tetejére egy féltenyérnyi húsnak tetsző készítmény került. Charmo arcáról a derű az én arcomra került át, kiváltképp mivel én kedvemre valót kaptam fele annyiért. Miközben haladtunk a pénztár felé közöltem vele észrevételem a hús méretét illetően, miszerint elférne az az öklében. Charmo ezt tovább gondolta, miszerint az ökle épp elfér a zsebében, így hát a joghurtban sült hússzelet átmenetileg zsebbe került. Némi derű így visszakerült arcára, miközben a pénztárosnőén a csodálkozás volt tetten érhető. -Csak rizs? - kérdezte tamáskodva, mire Charmo határozott igennel felelt a rizskupac tetjén jól látható szaftfolt ellenére. A pénztárosnő arcáról a meglepettség a miénkre került át amikor azzal szembesültünk hogy ketten együtt sem tudjuk kifizetni rendelésünk. Így ott kellett hagynom őket míg a legközelebbi atmnél pénzt vettem fel. Visszaérkeztemkor nem maradt más hátra mint hogy méltósággal elfogyasszuk a megszerzett javakat.
