Sajnos újabban ott tartunk, hogy nemcsak bankmentő csomagok esetében kell külföldi forrásokra támaszkodnunk, hanem a sokallás területén is. Ennek jegyében, a múlt hétvégén én is egy nemzetközi csapathoz verődve tudtam csak butára inni magam. A társaságban aztán tényleg minden nemzet archetípusa megtalálható volt: a sármos szittya magyar, a szigorúan csak diet kókot ivó amerikai skóton át egészen a vodkavedelő lengyelekig. Egyedül talán orosz hússalátával (RJ) és jégbe hűtött maláj kurvákkal nem volt dolgunk (sajnos). A diétás kóla hasznosságát egyébként körülbelül a zsírszegény, bifidus essensisben gazdag metilalkoholhoz tudnám hasonlítani, mert hát én már csak ilyen korlátolt vagyok, hogy inkább iszom magában a whiskyt.

2 kocsival indultunk péntek reggel Andalúzia vadregényes tájainak föltérképezésére; és mivel komoly referenciákkal rendelkezem az eltévedés számos alfajának területéről, tudom már mi ilyen esetekben a teendő: mivel nem én ültem a volán mögött, legbölcsebbnek láttam rövid úton kivonni magamat a teszoszteron-kontesztből, ami arról szólt, ki is tudja jobban, merre fogunk a legkevésbé eltévedni. Végül egy kis városnézés és az autópályán az ellenlező irányba való elindulás után, kevesebb, mint egy óra elteltével már  úton is voltunk Córdoba felé.
Odaúton még mi is szembetaláltuk magunkat a mediterrán-faktorral, mikor hiába tettünk meg 20 percet a célunktól elviekben 42 kilométerre lévő ponttól, ugyanazon az úton legközelebb már egy 47 kilométeres táblával találtuk szembe magunkat... Shit happens, ugyebár.

Córdobában a későbbi hostelünkben ért az első óriási meglepetés: kérdésemre, hogy beszélnek-e angolul nemmel feleltek (ez persze még nem a meglepetés része errefelé), ellenben mikor a csapatunk német tagjai elkezdtek egymás között németül krákogni, egyszer csak fölcsillant recepciósunk szeme, és ékes német nyelven szólalt meg.
Hoppá, gondoltam magamban, mert korábbi tapasztalataim fényében annak lehetőségét, hogy itt bárkit is spanyoltól eltérő nyelven fogok hallani beszélni, kizárólag abban láttam, ha elcsípem két román koldus aznapi marketingötleteiről szóló beszélgetését. Szóval valahogy úgy voltam ezzel, mint, Győzike értelmes gondolatainak, vagy a földönkívüli létformák létezésével kapcsolatban: miért is ne létezhetnének, ugyanakkor nem hiszem, hogy egykönnyen találni rá bizonyítékot (főképp Győzike esetében).
Azért ezután már fölkészültem rá lélekben, hogy itt esetleg fognak tudni külföldiül is, tehát nagyobb körültekintéssel kell szidni a kurvaanyjukat, ha úgy adódik. Végül kiderült, hogy arrafelé egész szép számmal művelik az angolt is. Nohiszem...

Városnézés után nekiálltunk sokallni: ketten puncultak, de hatan azért belevágtunk az éjszakába. Korrekt állapotban hagytam már el a szállást is, de én mégsem szerettem volna félmunkát végezni, így rendesen belehúztam. Az már egy intő jel lehetett volna, hogy fél munkáról szó sem lehet, mikor egy-egy ajtón áthaladva nem volt teljesen határozott az álláspontom arra nézvést, hogy én most kocsmába ki avagy be, esetleg a szórakozóhely egyik légteréből a másikba (wc) haladtam-e át.  Mindezek dacára csak hajtottam a többieket kocsmáról kocsmára, mígnem elértünk a helyi Jeny bárjáig.
A vörös neonfény amúgy is nyugtólag hatott szemünkre, így csupán ennek kapcsán görög ivótársammal nem is voltunk restek, és benéztünk. A mocskos részletekre nem térnék ki, de legyen elég annyi, hogy nem történt az ég világon semmi (értsd: még csak nem is ittunk).
Útban a szállás felé találtunk egy műanyag kismotort (a képek tanulsága szerint inkább egy ciklámen-fehér színekben pompázó gurulós műanyag kismacit?), amivel utána egész este randalíroztunk, fölhívva a lakosság figyelmét egy córdobai Moto GP futam rendezésének égető szükségességére. Másnap reggel talán pont nem ezért tettük át a székhelyünket Sevillába.

Az írás elől elefántcsonttoronyába visszavonult borsodi kollégánknak mindhiába fejtettem már korábban ki az evés - mind közül kiváltképp az ivás rovására menőnek - haszontalanságát, a szombati napon mégsem bírtam ellenállni a szilárd táplálék csábításának, jóllehet meglehetős rosszullét gyötört. A további kellemetlenségeket elkerülendő, ezt az estét bölcsen skippeltem. Nemúgy ám az egyik német kollegina, aminek számára meg is lett vasárnap a böjtje.
A hölgy egyébként valószínűleg a geocaching mozgalom egy lelkes partizánja lehet, aki a kínálati oldallal foglalkozik, mivel néhány látványosság tövében az általa kiszemelt koordinátákra ellátogató turistáknak formás kis hányáscsomagokat helyezett el. (A koordináták a szerkesztőségben megkaphatók pálinkáért cserében.) Még arra is volt gondja, hogy a katedrálist is megszentelje, arra az esetre, ha az nem lett volna már eléggé szent annak előtte is.

Hétfőn jött Gibraltár a majmokkal, a pudingfejűekkel, a majomszerű pudingfejűekkel és társaikkal, a vámmentes övezettel együtt. Le se tagadhattuk volna, hogy brit területre tévedtünk, mert a határt átlépve szél és főleg felhők fogadtak minket, amíg a túloldalon ennek semmi nyoma nem volt. Mivel egész Gibraltár kurva kicsi, így nem volt akadálya, hogy módszeresen bemenjünk akár az összes forgalom elől elzárt területre, magánútra, aminek a lehetőségeit mi egyszer sem mulasztottunk el. (Talán a katonai kikötőben örültek nekünk a legkevésbé.)
Girbraltárban közel voltam ahhoz, hogy kijöjjek a béketűrésemből, mikor egy majom a kocsinkból el szerette volna konfiszkálni a teljes üveg sörömet, de később legalább normális adag (1 pint) Extra Smooth John Smith's sörrel (nyamm-nyamm) segítettem magam túl a lelki megrázkódtatásokon.

Führcsi ittjártakor testközelből tanulhattam el az átlagosan 70 méterenként történő fényképkészítés formájában manifesztálódó pszeudojapánság csínját-bínját. Az ellesett fortélyok mostanra érhettek be, illetve kitűnő tanítványnak bizonyultam mesteremnek bizonyult ezen a téren, és ahogy az már csak lenni szokott, a tanítvány ezúttal is túlnőtt mesterén.
Ha a négy nap alatt készített 557 fényképemet tartalmazó memóriakártyát eljuttatnám a megfelelő szervekhez, és hitelt érdemlő módon tudnám bizonyítani, hogy azokat egytől egyig külső erőforrás igénybevétele nélkül készítettem, azt hiszem, jövő héten már leendő tokioi bérlakásom erkélyéről ordíthatnám teli torokból az éjszakába az ottani szado-populáris formációk nagy sikerű slágereit, soron kívül megítélt japán állampolgárságom megünneplésére rendezett bukkake partimon.

MT & AM:
Charmo, El