Absztrakt: Bejegyzésem egy csehországi konferencián, helyesebben az ideje alatt és tőle nem túl messze történteket osztja meg a nagyérdeművel. Tudvalévő, hogy a csehek remek söreikről konferenciáikról váltak híressé, így nem is lehet meglepő, hogy az egyetemről 9 derék társammal együtt neki is vágtunk a nagy útnak sör becher tudásszomjunk csillapítandó.

1.    Bevezetés

Az anonimitás megőrzése céljából a minden valamire való eposzból elmaradhatatlan enumeráció ezúttal mégiscsak elmarad, pedig ez a történet sem lesz rövid, ráadásul hőstettekben sem lesz hiány.
     Néhány módosítás után, végül úgy döntött grémiumunk, hogy hétfő 11 órára időzítjük az indulást, ami végül is egy órával kitolódott, de csöppet sem ez okozta a legnagyobb problémát. Mivel 11-en voltunk 2 autóra, azzal kellett szembenézzünk, hogy indulásunk kizárólag a hatályos Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozásának fölrúgása árán lehetséges: igyekeztünk megbarátkozni a helyzettel, I.ka pedig a csomagtérbe lett száműzve, ahol Kapitányunk első alkalommal meg is csillanthatta stratégai erényeit, amikor kiadta az ukázt: „I.ka, ne lászódjál már!”.


2.    Módszerek

Minden nap derekas italozással, mohó módszereket alkalmazva próbáltuk empirikus úton meghatározni a szervezetbe maximálisan bevihető Becherovka-sör páros [1,2,4,7] mennyiségét a két ital közötti optimális egyensúlyt keresve, a csapat szinten aggregált pepszin kibocsájtás minimalizálása mellett. Kísérleteink epifenoménjai között más és más természetű berúgásokat jegyezhettünk föl, amelyek részletes ismertetése a következőkben olvasható.

2.1. Első nap
Brnoig 2 galamb likvidálásán túl különösebb kalandok nélkül érkeztünk meg, ott azonban annál nagyobb bonyodalmak kerekedtek a szállás GPS segítségével történő megközelítése során. Sofőrjeinknek annyi szabálytalanságot kellett elkövetnie Andrea és Moha bá fuzsitos tanácsai hatására, hogy azokért egy életre elegendő büntetőpontot lehetett volna kiróni akár az utasokra is, már csak azért, hogy mindennek szemtanúi voltak: erre valamikor akkor döbbentem rá, amikor egy záróvonalon áthajtva, a kizárólag troliknak fenntartott egyirányú, egysávos utcában 2 troli közé beszorulva rostokoltunk egy ideig a helybeliek legnagyobb örömére.
     Miután az egyik felderítő különítményünk már megjárta kocsival a sétálóutcát is, jutottunk minden kétséget kizárólag arra a megfigyelésre, hogy a szállásunkat autóval megközelíteni nem a legegyszerűbb feladatok egyike, így kiegyeztünk egy parkolóházas megoldásban, ahonnan gyalogszerrel folytattuk utunkat. Esteledett már, és mivel sofőrjeink sörözését ellehetetlenítő súlyos béklyóik már a parkolóházban pihentek, joggal merült föl az igény egy sör elfogyasztása iránt, ami persze az első adandó alkalommal be is következett.
     Mint utóbb kiderült, mindez úgy 50 méterre a későbbi szállásunktól: ebben a kocsmában alapítottuk meg az első NLP színházi társulatot, és itt lett bejelentve az a terv is, hogy az előadandó cikket fölolvasva 4 szavanként meg fogunk inni egy korsó sört.
     Este fölfedeztük a Livingstone [3] és a Bastila [5] (a.s. Bastille) nevű szórakozóhelyeket. Hajnalban hazafelé menet pedig a korábban éjjelnappalinak hitt gumicsárdán kopogtattam be (értsd majdnem betörtem az ablakot), ahol hiába volt bent valaki, mégsem nyitottak ki nekünk. Így végül egy kis kioszkból vásárolt, előre csomagolt, drága szendvicsekkel kellett beérjük. Hazatértünkkor pedig mivel nem éppen voltam a rövid szöveges üzenetek komponálásának birtokában, így alkalmi szobatársamra hárult ezen feladatok elvégzése.
 
2.2. Második nap
Ezen a napon taktikai sörözés volt hivatott eldönteni mit látogassunk meg a városban, vagy ha úgy jobban tetszik melyik söröző melletti épületről készítsünk néhány képet. Választásunk Spielberg várára esett, amiről I. Drehergyűlölő Hadurunk és hű társa Kapitány előzetesen úgy saccolta, hogy 2 tálca sör segedelmével be is vennék.
     Természetesen ezen a napon is volt Livingstone, Bastila, időre sörivás, csocsó és hasonlók. Az este legnagyobb szenzációját azonban a Hadúr és I.ka összecsapása jelentette, aminek a világítás nélküli toalettről visszatérő Laci vetett véget, aki még korábban ezen az este jutott arra a megkérdőjelezhetetlen szillogizmusra, hogy „Vagy megfagyunk, vagy iszunk még tovább!”. Így is lett, de én aznap kivételesen nem maradtam legvégig, helyette egy kevés sört ittunk még meg a szobánkban.

2.3. Harmadik nap
Harmadik napunk a POI-kkal vívott szélmalomharc jegyében telt el: Moháék persze megint hozták a formájukat. Mivel minden alkalommal épp akkor zárt az aktuális POI, mire mi odaértünk, így minden esetben csak a tövükben lévő sörözőkben tudtunk vigasztalódni, ami hatására a kocsma és a POI szavak jelentései igencsak egybe is mosódtak számunkra a nap végére.
     Először egy barlangnál tettünk próbát, de csak a lepillantóig sikerült eljussunk. A barlang nem tartozik különösebben azon dolgok sorába, ami kívülről túlontúl érdekes lenne, így hát második próbálkozásra már egy olyan látványosságot céloztunk meg, amit legalább kívülről is élvezhetünk: ez egy kastély volt, ami mire odaértünk sokkal inkább templomra emlékeztetett, és ahova nem is nagyon tudtunk először bemenni, mert éppen halotti misét tartottak benne. Ugyanakkor volt egy POI a templom szomszédságában, ahova a gyászolók egy része is betért egy kupicára a ceremónia után, így mi tudtuk mikortól szabad a pálya. Következő úti cél Austerlitz, csak még előtte útba ejtettünk egy kihagyhatatlan TSZ-t is azért, mint fő látványosság a falusi turizmus fellendítése érdekében (jó, igazából csak megint eltévedtünk). Austerlitzről csak a helyszínen derült ki, hogy Austerlitz, mert a térképen valami hülye cseh néven szerepelt (Bitva u Slavkova).
     Morvofóbiám itt kezdett el kialakulni, mikor két részeg cseh punk elkezdett minket tarhálni, és mikor mi ezt elutasítottuk, kilátásba helyezték, hogy akkor ne sok jóra számítsunk a kocsiink állapotára nézve mire visszatérünk. Mikor meg odébb akarunk volna állni majdnem bekövetkezett a casus belli, mert az egyik köcsög be akart volna szállni a Renaultba. Sikerült lebeszélnünk róla.
     A kastély mondanom sem kell, hogy be volt zárva, de az udvarába azért be lehetett menni, ahol V. megfigyelte, hogy a domb, amelyre a Versaille-klónt fölhúzták, kiválóan alkalmas szánkózásra. Ekkor jöttem csak rá, hogy a három császár közötti 1805-ös ütközet tulajdonképp egy korabeli Pál utcai fiúk történet, amelyben Napóleon Közép-Európa legjobb szánkópályájára fente a fogát. Nem véletlen volt ám épp decemberben az az ütközet, mindenkire akkor jött rá a szánkózhatnék! (Közszolgálat: a grundot végül decemberben el is foglalták a franciák.)
     Megvolt a kultúra, jöhetett a Livingstone, ahol érthetetlen oknál fogva elkezdek belépőt szedni, holott nem hinném, hogy akkora kárt okoztunk volna a korábbi napokban, hogy erre szükség legyen. Elkezdtük hozni egymásnak a köröket, mint rendesen: a hely nem volt túl drága, viszont elég rugalmasan kezelték a sörár-kérdést. Persze ekkortájt már az én sörár-rugalmasságom is az egekben járt, így nem nagyon problémáztam a dolgon, hogy 5 koronás szórással veszem a söröket… Egy alkalommal azonban egy sörrel elszámoltam magam, és hogy a Hadúrnak járó tizedet be tudjam szolgáltatni, vissza kellett menjek a pulthoz, ahol a dolgok túldirekt fordulatot vettek. Épp fizettem volna, mikor odalépett hozzám egy hölgy, hogy elmondja, valami rettenetesen vonzónak talál, és hogy ugyan hívjam már meg piára. Amíg én a két állítása közötti függvényszerű összefüggést kerestem, addigra már rendelt is söröket és 3 Sligovicát. Hosszas magyarázkodás után végül sikerült elmagyarázzam a csaposnák, hogy én ugyan ki nem fizetem ezeket, és csak 2 Sligovica maradjon mindössze a dologból: úgy voltam vele, az még belefér, meg amit én iszok, az úgyis jó helyre kerül! Látta ám a csaj, hogy igazi sóherrel van dolga, így azt mondta, elmegy, aztán majd visszajön pénzzel, hogy visszahívjon. Ezt a lehetőséget nem éreztem teljesen biztosítottnak, úgyhogy újra megvettem a Hadurunknak szánt sört, mivel az előző végül a hölgynél kötött ki, majd a bárpulttól lehető legtávolabbi ponton kerestem menedéket arra az esetre, ha netán újfent összefutnánk a leányzóval. Így is lett, de akkor már nem merültek föl további költségek vele kapcsolatban, hacsak az nem, hogy kivert a kezemből egy teli pohár Becherovkát. A dolgok ezek után már az ismert túldirekt forgatókönyv szerint folytak, már csak azért is, mert sörrel nem lehetett kimenni a helyről. A sör pedig fontos!
     Miután szépen lassan mindenki hazament, Lacival és G.-vel mi azért mégiscsak ittunk volna tovább. Lacival mindenkivel elkezdtünk ismerkedni, csakhogy ő ekkora már az én mércém szerint, a Sármó-skálán a Teletubbyság előcsarnokába lépett, ugyanis angolnak adta ki magát. Innen az esetemben már csak egy köztes fokozat lenne, amikor csehszlovákra iszom magamat, de az jelen esetben különösen szerencsétlen lett volna, ezért Laci úgy döntött inkább, hogy ő márpedig dél-afrikai Erasmusos diák lesz, aki tud magyarul is. A továbbiakban így is mutatkozott be mindenkinek, és bár a végsőkig kitartott új identitása mellett, a legvégén csak lehullott a lepel valódi kilétünkről.
     Talán a lelepleződés kapcsán jelentkező szégyenérzet, vagy pedig a zárás ténye, avagy ezek együttese adta meg a kellő motivációt indulásunkra, ami azonban még korántsem a szállás felé irányult, hanem sokkal inkább a Bastille felé, amit én aznap este be is vettem, ugyanis még jó néhány Becherrel beljebb a toalettet meglátogatva, ott elszenderedtem. Laci és G. indultak fölkutatásomra, akikkel közös erőfeszítéseink nyomán sikerült fölhúzzuk a nadrágomat, csak hogy azért mégse kerüljek a csilibunkóját közszemlére tévő miklósi fiúka sorsára, majd hazafelé vettük az irányt. Még ugyanezen este visszanyertem a korábban elveszettnek hitt SMS-írási potenciámat, amire abból jöttem rá, hogy másnap reggel 14 üzenet fogadott, amiből 13 annak visszaigazolása volt, hogy sikeresen elküldtem ugyanazt az üzenetet, a 14. pedig az üzenet címzettjétől jött, amelyben azt indítványozza, hogy „ugyan basszon már meg egy talicska kanmajom a seggemnél fogva”.
     A Bastille bevételéért, az SMS kampányomért és az alkoholpusztítás terén tett heroikus harcászati teljesítményeim hallatán a csapat Kapitánya azonnal századosi rangra emelt. Itt szeretném megjegyezni, hogy az este során alkalmi fegyverhordóm és szárnysegédem, Laci nélkül semmi esélyem nem lett volna ilyen hadi pályát befutni, az illetékeseknél mindenképp szeretném előterjeszteni őt is tiszti rangra!

2.4. Negyedik nap
Mivel a századosi rang nem csupán kiváltságokat, de kötelezettségeket is ró az emberre, és mivel a csütörtököt neveztük ki előzőleg a hivatalos búcsúbulim napjának, így nem volt más lehetőségem, mint hogy beadjam a derekamat, holott az előző este elég sokat kivett belőlem.
     Nap közben a csapat egyik fele conference tripen volt, úgyhogy csak éjfélkor tudtunk nekivágni az éjszakának. Utunk ezúttal se vezethetett máshova, mint a Livingstone-ba, ahol mindenkin úrrá lett a jótékonykodási láz: gyűjtést szerveztünk önmagunk megsegítésére. Maradék pénzéből szinte mindenki all-in-re ment, úgyhogy kb. 40ezer forintot sikerült is összegyűjtsünk, amivel viszont már úgy voltunk, ha ilyen szépen összegyűlt mindenképp érdemes lenne elinni. A zárásig hátra lévő idő minden pillanatát kihasználtuk: volt asztalon táncolás, az esetleges előléptetésem reményében vodka-narancs lehúzás, stb.. Azonban a hely elég korán zárt, és itt találkoztam először azzal a módszerrel, hogy a záróra közeledtére úgy hívják föl az emberek figyelmét, hogy egyre szarabb zenéket játszanak. Volt a Dallas főcímdala, szerintem a cseh Szomszédoké, Karell Gott, de ha még kicsivel tovább maradunk, lehet berakják a cseh Hupikék Törpikéket is.
     Ezek után az volt a gond, hogy valami érthetetlen oknál fogva alig lehetett találni nyitva lévő kocsmát: egyedül a helyi Mignon volt nyitva, meg aztán végül sikerült találjunk egy meglehetősen szar zenés helyet, ahol ettől függetlenül 6ig kihúztuk. Lovagias teendőim külön utakra sodortak a többiektől, amelyek végeztével azonban jócskán el is tévedtem, de egy órás önkénytelen városnézés után csak visszataláltam az egyébként néhány percre lévő hotelünkbe.

2.5. Hazaút
Néhány óra alvás után következhetett a hazaút, csak előtte azért még beugrottunk szuveníreket vásárolni az egyik helyi Tescoba, aminek meg is lett az eredménye:

80 liter sörrel [2,5,7] a csomagtartóban azért mégis csak kicsit jobb érzés hazatérni!


3.    Konklúzió

Ha vidéki men 10 évet fiatalodott múltkor a Tisza-parton vodkát nyakalós, majd azt maradéktalanul kihányós eset kapcsán, akkor én ez alkalommal 4 évvel lettem fiatalabb, mert utoljára elsőéves koromban volt ilyen, hogy egy hetet ennyire durván minden este végigtoljak hajnalok-hajnaláig.
     Tapasztalataink azt mutatták, hogy olyan ütemben ittuk a söröket, hogy az egész proceedingset föl tudtuk volna olvasni a korábban említett 4 szó/sör tempóban. Amennyiben továbbra is saját cikkjeink fölolvasására szeretnénk szorítkozni, úgy lehetséges elvi megoldásként kínálkozik a hosszabb és/vagy több cikk beküldése az ilyen jellegű konferenciákra.
     A hét talán legnagyobb konklúziója pedig a Hadúr száját hagyta el, mely szerint a csehek remekül tudnak főzni, de kizárólag sört, semmi egyebet!

Köszönetnyilvánítás
Kitüntetett köszönet jár mindazoknak, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva lehetővé tették az utazást, valamint sofőrjeinknek, akik minden helyzetben remekül helytálltak,  továbbá Mohos Zoltánnak és minden további jelenlévőnek, akik jelenlétükkel tovább emelték a konferencia színvonalát.

Hivatkozások
[1] Becherovka, http://www.becherovka.com/en/becherovka.php
[2] Budweisser, www.budvar.cz
[3] Club Livingstone, Dominikánské nám. 4., 60200 Brno, tel: (+420) 542 214 645
[4] Pilsner Urquell, www.pilsner-urquell.com
[5] Pub Bastila, Dominikanská 15/342. 60200 Brno
[6] Restaurace Valhalla, Kopečná 39., 60200 Brno, www.valhalla.cz
[7] Staropramen, www.staropramen.com