Ahoi! Hola! Hei!

Üdvözlet innen a vajaskenyérpusztítók esősszeles kis földnyelvéről/szigetről.

Előrebocsátom kicsit picsogásszagúnak fog hatni a dolog, és rendezetlen is lehet néhol, de gyakorlatilag annyit szoptunk egy hét alatt, amennyit egy szorgalmasabb kéjipari munkás, az pedig sok (És még csak nem is kaptunk érte valami sok pénzt).

Kezdjük ott, hogy a hét tételmondata a "The hausing situation in Copenhagen is very difficoult" volt, amit megpróbálok most alant kifejteni.

Immár a kényelmes, gyorsnetes, ámbár a várostól kissé kívüleső szobánkból írhatom eme sorokat, de nem egészen voltak ilyen kedvezőek a körülmények eddig. Az egyetem aszondja a népnek, hogy: "Due to the large number of applicants and the difficult housing situation in Copenhagen, you may receive a housing offer from us as late as two weeks before the beginning of your studies." Ennek ellenére némileg kiseggelve a dologból később már ilyeneket írtak hogy: "Dear vidéki men, Thank you for your mail. [...] Please note that housing offers may be given some time from the day you have been admitted at the University of Copenhagen and until arrival."

De persze kurvára örültek hogy írtam, meg minden. Gondolom. Kétezer vérszomjas accomodationre éhes diák ostromolja őket, szerintem tuti pezsgőt bontottak a mailem beérkezésekor. Személyesen azt tudták mondani, hogy a szemeszter kezdete, azaz szept. elseje (persze nekünk kurvára előbb kzdődött de ez apróság) előtt nem biztos, de azután két héten belül lehet, de az is hogy nem, mert ugye: "The hausing situation in Copenhagen is very difficoult" Akkor talán nem operaházat, könyvtárat, meg múzeumot kéne építeni mindenhova bazdmeg, hanem la-kó-há-zat. Na mindegy. Ez egy ilyen kiváltság, hogy Koppenhágában élsz.

A kultúra/lakos itt gusztustalanul magas, gyakorlatilag minden hétvégén megnyitják valamelyik buzeráns pl. bagolyvérből és politikusok műfogsorából, afrikano-ázsio-europai bevándorlók orrszőrzetének felhasználásával készült műveiből álló tárlatát. Persze van itt sport is például nyitott nevezésű öttusa. Vicces volt ma nézni ahogyan néhányan szonár híján vak bálnaként csapódtak a hídpillérhez úszás közben. Ja persze itt mindenki keményen sportol, ami többnyire futás. Dániel barátunk (megmentőnk, az egy igaz élő élő Isten küldötte) emiatt rendre "aranyosnak" titulálja a 40, de nem ritkán az 50, esetenként 70 éven felüli nőket. Persze csak messziről, de akkor is jót röhögünk szegényen amikor a "kis aranyos" közelebb jön. Milyen lehet arra ébredni, hogy műfogsor van az éjjeliszekrényeden? 

A kajáról egyenlőre nem tudok mi mondani, mert dönneren (vö.: gyros), pizzán és az általam a legakciósabb termékekből (ill a hostelben lopottakból) összeállított kajákon, valamint szintén akciós chipseken élünk. Akcióról szólván minden kurva drága, értsd ezalatt hogy: KURVA DRÁGA BAZMEG!!! Egy fej fokhagymáért elkértek ~250 forintot, ami szerintem már súrolja a háborús bűn fogalmát. Itt minden betétdíjas, a reciklálási lánc alja (rajtunk kívül) a román (szevasztok románok, innen is üdvözlök minden románt, és félrománt) vendégmunkásokból álló szorgos hangyahadsereg, akik nem restellnek mindent összegyűjteni ami betétdíjas, hogy aztán kígyózó sort generálva maguk mögött a visszaváltógépeknél, bónokra váltsák nejlonszatyraik értékes terhét. Szóval el kelett jönnöm Dániába, hogy hasznos románt lássak. Kúltúrál ekszcséndzs vagy miatök. Mi azt fogjuk ekszcsénydzselni, hogy a gazdátlanul az útszélére lökött fél bicajokat összerakjuk és áruljuk. Szerintem, ha itt egy defektnél komolyabb baja van egy biciklinek akkor otthagyja, és másnap vesz egy másikat. 

A kerékpár itt fontos közlekedési eszköz. Őket a környezetvédelem, minket pedig a mocskosmód drága tömegközlekedés motivál. Elhatároztuk tehát még a legelején, hogy beruházunk valamilyen drótszamárba. Begyűjtöttünk egy e-mailcímet, másnap már meg is volt beszélve a randi Teresával. Kicsit furcsa volt, hogy nem arab, meg hogy lány és mégis bicajnepper, később kiderült, hogy a barátai bicaját árulta. Egész nap nem lévén netközelben, nem értesülhettünk róla, hogy neki dolgoznia kelett menni, és rohadtul hiába álldogálunk az Olof Palme gade sarkán. Már lassan fél órája ücsörögtünk a járdaszegélyen, amikor egy idős úr elkezdett az álldogálás/üldögélés mibenlétéről érdeklődni (érintve vallási preferenciáinkat is). Rendes volt (és nem mellesleg svéd) és megígérte, hogy ha tud valami szállásrlehetőségről, akkor felhív. Amúgy Bibliatanár és van egy Dániel nevű fia. Persze elég sokat célozgattunk rá később egymás között (főleg a későbbi események tükrében), hogy milyen természetű lenne ez az ajánlat (értsd: dán koronában, vagy szopásban kell albit fizetni). Persze a lány nem jött, én elbasztam a hangpostája miatt néhány itteni zsömle árát (értsd: egy közepes afrikai ország éves költségvetése) és a faszom tele volt úgy en blokk a dánok nagyszerű és "kiválóan szervezett" országával. Le is ültünk tehát a parkban és instant belőttünk néhány sört, meg last minute salátát (Szar volt, de relative olcsó /otthon vacsora két személyre a Gundelben/. Az a baj, hogy a majonézt gallyravágja a szar olcsó olaj.) és helyre kis piknikhagulat lett rajtunk úrrá. Néztük a sok hülye dánt amint próbálják kiköpni a tüdejüket. Marha demoralizáló ha sörözés közben fitt, izzadó, sportoló embereket kell nézni (bár a húgyszagú hajléktalanok sem jobbak otthon). Ekkor lépett oda hozzánk egy úriember, aki szintén rövidnagrág dzseki kombóban fesszentett, és megkérdezte mennyi az idő. Én meg jó fej vagyok és megmondtam, hogy húsz-huszonkilenc van. Lehet ez a katonai időstílus hozta ki belőle a gerjedelmet, de hamarosan felfigyeltek rá a többiek, hogy az úriember egyre lazábban veszi a dresscodeot, egy paddal arrébb ugyanis letolt gatyával parádézott, majd az út közepére hugyozott. Aztán leült a padra és a friss élmény hatására heveny repülőszimulátorozásba kezdett (gyengébbenek: verte a faszát). Mivel nem szaladtunk utána hogy: "naaaa lécci-lécci hadszopjalakmále", egy idő után megunta és elpályázott. Na ez lesz egy városból ha megtűröd, hogy egy csapat narkós hippi putrisort csináljon magának az erdőbe a város közepén (vö: Christiania).

Persze nem mindig kellemtlen ez a tolerancia, meg liberalizmus, mert így frankón lehet a rendőr orra előtt is sörözni az utcán és az emberektől is max cinkos mosolyokat kapsz (vagy csak szimplán mindenki buzi?). 

Albérletet találni itt annyira nehéz kb., mint az achátcsigát megtanítani csibészelni. Aki nem élből átbaszni, és csak az előleggel lelépni akar, az kikérdez kiféle, miféle vagy, aztán: "öööö...öööö(döntési hangok) The apartment is already rented out... sory!" Hát bazd meg a szoridat! Azt! 

Bezzeg ha csinos bevállalós szegény elveszett exchange student LÁNYOK lennénk akkor meg nem lenne kiadva mi? (mégsem buzik ezek mind? Bár többnyire midleeastern volt picit az akcentje a fiúknak). 

Azt volt a nagy tipp, hogy van egy dán újság a Dan Bla Avis vagyilyesmi, ami annyit tesz hogy "The blue newspaper" amiben ultimétfrankón-kurvajó hirdetések vannak. Igen ám, de a közel 30 mekérdezett újságosból egyik sem tartott belőle, és arról sem volt fogalma hol kaphatok egyet. A neten (van netes verziója is) meg keményen csengetni kell, ha meg akarod nézni a kontaktját a hirdetésnek. Arról nem is szólva, hogy az egész dánul van, mókás egy olyan nyelven albérlethirdetéseket válogatni amit nem beszél az ember. 

Az egyetlen pozitívum, hogy mindenki akit felhívtam, tudott angolul. Végül fizettünk a netes cuccért mert nem találtunk senkit ebben a városban, aki tudott volna adni egy papírverziót. A sors furcsa fintora, hogy miután megleltük a mostani kéjlakot, az egyik reggel találtam egyet a hostel halljában. Ami akkor keresztülfutott rajtam, az olyan volt, mintha valami felsőbb hatalom direkt gecizne velünk (lásd napirajz vonatkozó fejezete). A sírva nevetés talán a legjobb szó. Volt olyan, hogy közölték, ott van a polcon, de nem találtunk csak Daily Telegraph-ot, meg egy rakás cirill betűs újságot, aztán csütörtökön a megjelenés napján ott toporogtam, és a kedves afroeurópai hölgy (arcán őszinte megvetéssel tegnapi idióta kollégája iránt) mély sajnálkozással közölte hogy nincs, nem is volt és fingja sincsen hol szerezhetek. 

Szóval olyan volt ez mint egy pofon az élettől: Nesze bazdmeg ez kelett? Ittvan! Jaaaa már nem kell? Akkor pukkadj meg!

 A netes dolog is vicces volt, SMS fizetés, dombornyomottkártyás fizetés meg sem kottyant neki, a sima mezítlábas juniorszámlával tudtuk végül megoldani. 

Egyre gyakrabban éreztük úgy, mint Gaben (Üvegtigris) a napszemüvegével, hogy "ezzel speciel át lettem baszva". A vásárolt bicajok állapota ugyanis rohamosan romlott, az enyém mára olyan egzotikus zajokat produkál, hogy csöngetnem gyakorlatilag nem is kell. (később ugyanis egy zsacskó szotyolányi árú SMS után /megfelel kb egy eszterházi torta árának otthon/ sikerült nyélbeütni az üzletet.) Női vázak piros és fekete. A pirost Tyson igyekszik kisajátítani a Mónika nvet adta neki. Az enyém egyszerűen Homelessbike az elöl található (valaha szebb napokat megélt) kosár és a benne csörömpölő sörös(opcionálisan üres) üvegek, és egyéb cargo miatt. Szóval elég fos mindkettő és egy százassal olcsóbban Dani kapott aluvázas citybike-ot (mondjuk az lopott is tutter).

...most hullottam meg, úgyhogy folyt köv ha van igény rá. Valamint hiperlinkek beillesztése is akkor.

az esetleges következő rész tartalmából:

- dorm 66 azaz milyen együtt szusszanni 65 másik eberrel

- wifi és internet

- stúdent ájdí kárd

- a wörk in krúpsz

- a magyar az kérem lop

- made in honkong

- megszereztük!

- villantósdi