Piákkal és minden földi jóval jócskán fölszerelkezve vágtunk neki az idei Sziget fesztiválnak. Én például egyenesen egy díszdobozos Becherrel a tarsolyomban. A díszdobozos bevitelben az volt a koncepció, hogy az sokkal kevésbé kelti egy piás üveg hatását a táska áttapogatása során. Ha meg netán mégis előkerülne az átvizsgálás alatt, megfelelően álcázva már csak el kell hitetni a rend bunkó éber őreivel, hogy az évekkel ezelőtti "Hozd el anyádat is!" szlogen jegyében egy urna, amely tartalmát kegyeleti okokból csak a saját rabbid jelenlétében vagy hajlandó felnyitni. Szerencsére ezt a trükköt nem kellett bevetni, a több, mint 3 liter töményünk maradéktalanul bejutott a fesztivál területére.
Első este jól el is áztunk minden lehetséges értelemben, egyrészt a becsempészett innivaló, másrészt a felhőszakadás jellegű esőzések hatására. Az utóbbit mi sem bizonyította jobban, hogy a másnap reggeli vízállásjelentésekben könnyen lehet, hogy néhányunk sátrát is megemlítették, illetve minden további nélkül kihelyezhető lett volna néhány a "Géphajók közlekedése tilos!" táblából.

Karesz nem meglepő módon eltévedt első este. Ennek már csak azért is így kellett  történnie mivel onnan szerezte volna megjegyezni sátorhelyünket, hogy az egy toitoi sor mellett áll. Azzal azonban nem számolt, hogy a sziget területén kevéssé szeparálhatók a helyszínek az alapján, hogy van-e a közelükben mobil toalett. Karesz eltűnése már egy intő jel lehetett volna számunkra, hogy a Bermuda háromszöghöz hasonló rejtélyek veszik majd kezdetüket, azonban talán dimenzióugrálós múltjára való tekintettel félvállról vettük a ránk leselkedő veszélyeket.
Második nap igazán leleményesre ittam magamat, amikor rájöttem, hogy a mobil szaniterek kívülről remekül zárhatók lennének egy imbuszkulcs segítségével, amivel ugyan egyikünk sem rendelkezett, ellenben a bicskám éppen alkalmasnak bizonyult a szerszám kiváltására. Ily módon tettünk szert egy privát toalettre, amihez csak nekünk volt szabad bejárásunk. Az elképzelés hasznosságát némileg az a  tény árnyékolta be, hogy így a mi illemhelyünket nem takarították egyedül az egész Szigeten, ami egyébként a lefoglalt WC soron körülbelül fél órás rendszerességgel megtörtént. Öröm volt az ürömben, hogy mivel sátraink pont ezen WC-k tövében helyezkedtek el, így a magas nyomással letisztított mobil WC-kből az összes szarpermet épp a mi sátrainkon csapódott le, érdekes bukét kölcsönözve ezáltal lakókörnyezetünknek. Persze a Villa negrában töltött napok után ez már lehet hiányzott is volna nekem. (Mielőtt rossz indulatú találgatásokra adnék lehetőséget leszögezem, hogy idén semminemű döntési helyzetben nem voltam a sátram pozíciójával kapcsolatban, mivel azt az előttem érkező pajtásaim állították föl. Persze lehet, hogy csak az előéletemből fakadó figyelmesség miatt a fenti helyre.)

Még ezen a napon megszálltuk a Sziget egy szegletében meghúzódó Csónakházat is, amely legnagyobb erénye a fesztiválos sörnél 150 forinttal kedvezőbb árában lakozott. Ennek megfelelően időnk legjelentősebb részét is ezen a helyen töltöttük el. A mérsékeltnek nevezhető árak szelleme úgy megragadott minket, hogy némelyek a tömény italok megvásárlásától sem riadtak vissza, amit az elviselhetetlenre ivás jegyében whisky-pálinka koktél formájában fogyasztottak. A helyszín egyedüli hátránya abban rejlett, hogy nem tartozott hozzá színpad, és ebből kifolyólag program sem, így arról magunk kellett gondoskodjunk. Rövid idő alatt meg is alakult a Török ének-és szájharmonika zsenijére alapuló etno fesztiválzenekar-formáció, amit letisztult, minimalista szöveg és dallamvilága fémjelzett, egyedüli legnagyobb slágere pedig a Takarodj! címre, valamint dalszövegre hallgató örökbecsű opusz lett.

Amikor véletlen nem a sátraknál csíkgödröztünk, vagy cigiztünk, és még csak nem is a Csónakházban ütöttük el az időnket, akkor épp az Auchan még Csónakháznál is kedvezőbb árait élveztük, Gergő pedig bőszen fogyasztotta a székletlazítónak szánt somlói galuska-alaszkai lazac-sör költeményeit. Ezen helyszínek képezték számunkra a fesztivál Bermuda-háromszögét, ami majdnem 4 napig elnyelt minket, a többi helyszínt ezek után kezdtük csak el érdemben föltérképezni, valamint megjelölni is. Károly járt igazán elől a megjelölésben, amikor a 4. nap táján annyi kommersz körtét vett magához a Csónakházban, hogy onnantól kezdve ismerettsége már a kocsma törzstagjának  számító, egész hasát betöltő Buddha-tetoválással bíró rockerével kezdett vetekedni (a későbbiekben pedig meg is haladta azt; a neonzöld műanyagkancsóé mindenképp, aminek láttán a pultosok előre kérdezték már, hogy hány körtét kérünk bele). Ezen a napon sikerült annyi körte-kört magához vennie, hogy a Stonehenge kocsmában letolt nadrággal vizelni kezdjen az asztal tövében, megjelölve ezáltal a területünket. A többiek a további jelölgetéseket megkönnyítendő pedig végképp megszabadították őt a mozgásban egyébként is csak akadályozó tényezőként jelentkező alsóbb ruházatoktól. Ezek után sátrát is így közelítette meg. És valóban csak megközelítette, mert az úgy a sajátjától 2 sátor távolságra lévő Bartók sátrán esett össze pihent meg ezt követően. Sajnos ezen történéseket kizárólag elmesélésből tudom, mivel ezen az este a MÁV-tól 1 éjszakára nyert lakóautóban hajthattam álomra fejemet (és ha már ilyen luxuskörülmények voltak biztosítva jó korán tettem mindezt.)

Péntekre jelentősen megfogyott a pénzünk, és kezdtünk már éhesek is lenni, így véradásra adtuk a fejünket. Várakozás közben jól megetettek minket, számomra azonban még utána jött csak az igazi feketeleves. Állíthatom, hogy életem legtűrhőbb nővére vette le tőlem a vért, holott már nemegyszer estem át ezen a procedúrán. Azon túl, hogy feszt osztott, feltette számomra azt a kérdést, hogy én minek adok vért. Szerencsére emlékeztem még a belépéskor látott szlogenre, hogy ezzel megmentek három életet, ami azért mégis csak jobban hazngzik, mint az, hogy természetesen a sörökért; ettől még ugyanúgy nem lágyult meg a szíve különösebben. Máshol általában megköszönik, ha vért ad az ember, ezért sem látok más magyarázatot a nő viselkedésére, mint, hogy a véradás közben leesett vérnyomásom fölpumpálását vállalta magára (a válság hatására kivont kislabdákat helyettesítendő).
Később elmentünk meghallgatni az ukrán Haydamaky koncertjét, ahol három fölfújható labdával kezdtünk el passzolgatni, alkalmanként pedig a nagyszínpadnak fönntartott területre berugdosni. Mikor azonban még épp birtokunkban volt egy labda, eszembe ötlött, hogy a pontrúgásokat még nem is gyakoroltuk, és mivel épp azonos számban képviseltették magukat társaságunkban a csíkos és nem csíkos ruhát viselők, így a csapatokon sem vesztünk össze: elkezdtük hát a  nagyszínpad felé a szabadrúgások gyakorlását. Egyszer még valahogy visszaszereztük a labdánkat, de aztán azt az utolsót sem láttuk többet, meg amúgy is addigra elkezdődött a koncert, ami mivel igen jó volt, nem is annyira hiányzott már a továbbiakban.

Károly köretekoktélja a korábbiakban rá gyakorolt hatásával már bizonyított számomra, így a szombati estére már én is beneveztem egy-két körte keverésre. Én ennek az italnak köszönhettem, hogy aznap sikerült Tarzanra innom magamat, és a Lovarda sörsátrának tartórúdjai között ugrálva közlekednem. Ilyen-olyan módon a többiek is fölvették a Tarzan, illetve a Csita életérzést, annak megfelelően, hogy ki mennyire tudott még beszélni.
Mire a fán való létet meguntuk, a hagyományőrzés jegyében harci játékokat kezdtünk el játszani. Míg a többiek kézi tusával foglalatoskodtak, én a harcászatot az innováció oldaláról ragadtam meg, és elkészítettem az azt megelőzően oly sokszor jó szolgálatot tevő koktélos kancsó és a kezemben lévő sátorrúd segítségével egy parittyát, amely olyan hatásosnak bizonyult, hogy az első használatakor beszakítottam vele az addigra magát már beszéd-és járásképtelenre ivó Károly fejét. Mivel rólam csak az utóbbi volt elmondható, rögvest föl is ajánlottam a segítségemet a kommunikáció terén, a helyváltoztatást együttes erővel sikerült nem megoldanunk (főleg, hogy én ekkor már csak a fákon tudtam otthonosan mozogni). Elindultunk hát valahogy az elsősegélynyújtó sátor általam vélt helyére, amiről a korábbi évek kapcsán voltak előismereteim. Ezek az előismerek még ha aktualitásukat is vesztették az idei esztendőre, indirekt módon majdnem célba juttattak, amikor egy marcona biztonságival beszélgetni kezdtem. Mikor ugyanis az infós lányok hollétéről érdeklődtem tőle, azt a kérdést szegezte felém meglehetős ingerültséggel, hogy ezt miért tőle kérdezem, azért-e esetleg, mert infósnak nézem, vagy talán mert lánynak. Én határozottnak vicces kis riposztnak éreztem azt, ha erre azt felelem, hogy az "Utóbbinak!", de ebben a pillanatban lecsapott a viccrelém, és gyorsan kiegészítettem egy "Utóbbinak semmiképp!"-re. Karesz ekkor már egy másik ismert filmszereplő, E.T. stílusában megtoldotta még, hogy "Károly, haza elsősegély!", amivel kicsikartuk a nagy hasznunkra váló Nem itt van, köcsögök! választ a segítőkész alkalmazottból.
Utolsó nap a bejövetel kapcsán lett volna még módom meglátogatni a gyengélkedőt, amikor az általam becsempészni próbált kereskedelmi mennyiségű 1 doboz sör láttán a biztonságival alakult ki hangosabb szóváltás közöttünk, mivel ő határozottan emlékezett arra, hogy engem már sokadik ízben csíp nyakon, és ebbéli hitében csak a megkérdezett kollégája tudta megingatni, de ha már így alakult, épp csak nyílt színi testüregmotozást nem hajtott rajtam végre.
Miután verekedés és a jegyem elkobzása nélkül sikerült bebocsátást nyerjek, eljutottunk az idei évben méltatlanul keveset látogatott Élő könyvtárig, ahol kezdetben egy jegyellenőrt kölcsönöztünk ki. A beszélgetés hitelességét mindössze az az apró tény aknázta alá, hogy a hölgy enyhén xenofób volt, mert mondta, hogy ő tök megértő mindenkivel szemben, meg minden; csak azok a mocskos sárgák ne lennének a buszokon. Törökre azonban szemlátomást megnyerő hatást gyakorolt a hölgy megjelenésével, mert még azt is megígérte neki, hogy hazafelé fog jegyet lyukasztani. És hazafele tényleg lyukasztott.

Marad tisztelettel, ajánlja magát,
El Charmo

u.i.: mivel nem volt idén kedvem nézegetni a programot a tavalyi kitételemet az időpontok helytelenségéről idén is fönntartom, a részletekkel kapcsolatos javításokat pedig kommentek formájában megköszönöm.