2010.07.20. 16:44| Szerző: Sepi!

"Innák! Valaki egy jó meleg jägert?" Ezek voltak Karesz ébresztő szavai minden reggel, változó időpontokban 5 és 9 között az idei EFOTT-on, mi és a környezetünkben sátrazók nagy örömére. Az innák helytelen végződése eleinte még felháborodást váltott ki egyes, bizonyára magyar tanár, fesztiválozókból, de a 4. nap reggelén már másoktól is hallhattuk a jól ismert mondatot.

Miután egy igen hosszú sorbaállás és némi pofátlankodás után bejutottunk a fesztiválra a kurvasztó melegben nem is vágytunk, csak egy jó hideg fesztivál csapolt sörre. Ekkor kellett szembesülnünk az EFOTT egyik furcsaságával, ugyanis a sör az első kortynál mindannyiunkat megrázta. Ez a jelenség az egész rendezvény alatt kb. minden második-harmadik sörnél visszaköszönt. Lehet, hogy a Dreher túl komolyan veszi a szlogenjét, miszerint "Annyi a világ amennyit beletöltesz". Szerencsére második napra már felfedeztük magunknak a fröccs árust és kevésszer vettünk ez elektronikusan túltöltött sörökből a hátralévő időben.

A délelőttöket és a kora délutánokat csak a strandon presnyedve lehetett elviselni. A sík vidékhez szokott társaságunk kissé nehezen viselte az oda vezető hosszú hegyi sétákat, de nem volt más választásunk, mert ugyan lehetett kerékpárt kölcsönözni, de csak a dubai fizetésekhez szabott áron. A strandot sötét bunkó marcona biztonsági erők védték attól, hogy az álnok fesztiválozók ne hogy valami élelmiszert csempésszenek be, mert egy belopott paradicsom vagy szendvics bizonyára végzetes következményekkel járt volna. Mert a lófasznak is két vége van, mi ezért bedobáltuk a kerítésen, amit kellett, többek közt az ottani boltban kapható Betyár Körte szeszesitalt, ami a gusztustalan neve ellenére nem volt olyan ihatatlan.

Az evés is központi téma volt a héten. Károllyal főztünk konzervet is, ő csíkgödörben, én pedig, akit már megcsapott a modern technika szele, egy denaturált szesszel működő félig házilag készült berendezéssel. A modern technika szelének hála a lángok majdnem a kempinget is felemésztették, de legalább megmelegedett a pincepörkölt.

Dacára a sok finomságnak folyton gusztustalanabbnál-gusztustalanabb ételneveken járt az agyunk. Így születtek meg a Rántott hókifli majom agy pürével, a Barackos kengurúleves, Alpesi sertéstyúk, Négy gombás nyugdíjas és ehhez hasonló fogások. A felülmúlhatatlan főfogás pedig a Fingban resztetlt Ánuszrózsa, havi öröm pürével.

Azért ittunk is becsülettel és némi rozé fröccs vagy jó meleg jäger hatására még Kozmix meg UFÓ koncertre is eljutottunk. Az Ámokfutókra pedig a belépőhöz osztogatott zöld műbajusz(?) kozmetikázásával midnyájunknak lett saját Kozsó tincse is, amit én sajnos nem őriztem elég jól mert az esti képszakadásban nyoma veszett. Még szerencse hogy kábítószerek fogyasztására nem került sor, mert Korda&Klárika fellépése még így is túl pszichedelikus volt. A Tanár Úr pedig az italok hatására néha nem a megfelelő helyen hajtotta álomra a fejét, a mi sátrunk előtt a földön vagy vadidegenek sátrában próbálkozott váltakozó sikerrel.

Kareszt a szép lányok látványa arra ingerelte, hogy különböző szabályokat hozzon számukra, amik főleg kizárólag egyes ruhadaraboktól való megszabadulásról szóltak. Még az sem kedvetlenítette el, hogy a lányok teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a felkéréseit egy jó titty punch-ra. Helyette inkább nyilatkozott az Aldi reklámos csávónak, akiről kiderült nem is olyan idióta, mint amilyennek látszik. Izgatottan várjuk majd a videót, hátha nyilvánosságra kerül.

Karesz ismertsége ezen a fesztiválon is úgy alakult, hogy szerintem a Sziget fesztiváltérképén már kiérdemelne egyet, a helyszínt, avagy eseményt jelző számok közül. Az persze más kérdés hová is kellene tenni azt a számot. Én, mondjuk a csónakház környékét javasolnám.

 

UI:A bögöly direkt maradt ki, mert nem értékeltétek a bókban rejlő érzelmeket :P ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://sokallok.blog.hu/api/trackback/id/tr212164069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása